„A miskolci Gömöri pályaudvaron raktuk fel a péksüteményes zsákokat és szállítottuk ki a szegény falvakba, amiket a saját pénzünkből vettünk” – írja az elmúlt 16 év eseményeit felidézve Mocsári Gabriella.
Befejeztem az OR-Zsé-t, tanítottam egy évig éneket, magyart, majd kollégiumi nevelőtanár voltam. Készítettem 4 dokumentumfilmet a Faludi filmszemlére, az oldalamon a „MOCSIGABI”-n megtaláljátok. Ezek a következők voltak: Életre keltés (A somsályi romtemplom életre kel), Szomjúság (A cigánycsaládot a saját testvérük halálra szomjaztatja kis híján), Ite Missa Est (A tornanádaskai templomban a falu lakói misére gyűlnek össze, melyre vendégek jönnek), Visit to Vivien (A hősies apa egyedül ápolja szondával táplált lányát).
Egy ideig munkanélkülin voltam.
Ez alatt tüntettem Balogh minisztériuma előtt. (Meghallgattak!) Majd a devizahitelesek tárgyalásaira jártam, és tüntettem a kúria előtt zsoltárokat énekelve.
Az egész covid alatt a miskolci Gömöri pályaudvaron raktuk fel a péksüteményes zsákokat és szállítottuk ki a szegény falvakba, amiket a saját pénzünkből vettünk. Ami megmaradt a pékségben, a sok zsákot feltettük a vonatra.
Németországban megmaradt, a kelet-európai misszióba került termékeket teherautókkal szállítottunk ki az éhező falvakba.
Egy teherautó sör alapú német tortabevonót, egy teherautó szárazkekszet, ezen éltek az emberek, a tortabevonót most is visszasírják, meg a vegetáriánus tejszínt.
Sajnos, a férjem elhunyt, 33 év házasság után, nehéz volt. Az utolsó 3 évben zongorát tanítottam, hálás vagyok a zeneiskolának. És minden évben énekeltem az Énekel az ország kórusában (Verdi Requiem, Mozart Requiem, Mendelssohn: Illés, Handel: Izrael Egyiptomban), mellettem állt a kórusban Lannert Judit.
Mocsári Gabriella