A rendszerváltás idején többször is láttam közelebbről Orbán Viktort, akit nagyon tehetségesnek találtam. Kis híján beléptem a Fideszbe, akár az enyém lehetett volna a 6.…
Nem szenvedéstörténet, de mégis. Napok óta gondolkodom, hogyan tudnám megfogalmazni az elmúlt 16 évemet, életemet a NER-ben –, mennyire gyűlölöm ezt a mozaikszót, amely viccet…
Sokat gondolkodtam, írjak-e erről, s ha igen, hol is kezdjem.
„Nem tehetünk róla – magyarázta -, hidd el, nem rajtunk, szerkesztőkön múlott a szakszervezetek totális mellőzése a műsorunkban.”
2014-ben már nem voltak kétségeim, hogy nem mennek jó irányba a dolgok. Addigra családilag le is léptünk Hollandiába, hogy ne vastag gumicsövön kapjuk a pofánkba…
„Aznap minden perui újság címlapján László Petra szerepelt, aki az N1TV operatőreként Röszkénél felrúgott egy gyerekével a kezében menekülő férfit.”
“Egy civil szervezet vezetőségi tagjaként belülről láttam, milyen, ha az állam nem biztosítja és nem támogatja azokat, akik közelről látják a szükségleteket és megoldást keresnek.”
Ha nem is kapom vissza az elmúlt 16 évemet, a bizonyosság mégiscsak az enyém. Mindent joggal kérdőjeleztem meg, minden szenvedésem jogos volt, az elhazudott tények…
Számomra az élet valamennyi terültén, akár közéleti (közösségi), akár magánéleti szempontból gondolom át, minden korban, minden területen a szabadság kérdése, megélése központi kérdés volt.