2014-ben már nem voltak kétségeim, hogy nem mennek jó irányba a dolgok. Addigra családilag le is léptünk Hollandiába, hogy ne vastag gumicsövön kapjuk a pofánkba a nyomasztást. Ilyen volt az elmúlt 16 év.
A rothadó Nyugatból persze nem lehetett teljesen leszigetelni magunkat a hazai hírektől.
A holland magyarkák mindig ugyanazzal terelték el a beszélgetést, ha az otthon szóba került:
– Tudom, mi van Magyarországon. Ezért jöttem el. Ne is beszéljünk róla.
Akik távolról még őrizték egy másik Magyarország illúzióját.
A 2014-es választásokra mégis nagy reményekkel jöttem haza szavazni. Annyira biztos voltam benne, hogy legalább valamit sikerül megállítani, hogy egy hónappal későbbre vettem vissza a repülőjegyet.
Aztán újra kétharmad lett.
Nem szóltam senkinek, hogy itthon vagyok. Csak feküdtem az elsötétített hálószobában, unalmas könyveket olvastam, és végtelen építős játékokkal játszottam. Mélységes depresszióban.
Egy hónap múlva kivonszoltam magam a reptérre, hogy lesz, ami lesz, vissza a holland rehabra.
Lekéstem a gépet.
Olyan pánikba estem, hogy haza sem mentem. Ott kezdtem szervezni az utat vissza: telekocsi, vonat, busz, mindegy, csak el innen a büdös francba. Most rögtön.
Aztán persze mégis itthon kötöttünk ki. Maradt a privát buborékunk, meg a kert, amivel fenn lehetett tartani a megvagyunk illúzióját.
Azt hittem, néhány év lesz.
Jónás Péter
Te hogyan élted meg az elmúlt 16 évet! Írd meg nekünk a történeted névvel vagy név nélkül, csatolhatsz képet is vagy más dokumentumot! Kattints ide a folytatáshoz!