16 év vagány magány a világ közepén

Szétcincálni mindazt, ami Magyarországon történt 2010 óta, örömforrás, az gyászoljon, akinek van miért.

„Európai egyesült állatok, jól fogom magam érezni nálatok”

(„Olé, olá” Kontroll Csoport, 1983)

Hosszú idő után történt valami, ami izgalmas, vér nélkül.

Pedig nem ez jellemzi a magyarok – és számos más nemzet – történelmét, pillanatfölvételeit. Néhány tucat, néhány száz, néhány sokezer megölt, kínzott, nyomorítotton keresztül vezetett az út a főhatalomhoz.

2010-ben nem ez történt, akárcsak 1990-ben. A számos hasonlóság, eltérés kibontása izgalmas kihívás, de ezen textus sem műfajában, sem terjedelmében nem teszi lehetővé a bölcséleti boncolgatást. De a kísértés nagy, ezért néhány mélyebb állítást közzéteszek. Ebből tán jobban érthető a személyes élményem, látásom az elmúlt bő másfél évtizedről.

Urbi et orbi – mondja a Szentatya ( a szekulárisok kedvéért: a római katolikus egyházfő, a pápa – sic.)

A nyugati civilizációban ez a legfontosabb törésvonal, és föltehetőleg fundamentalista katolikus teológusok inkvizálnának már a gondolatért is, merthogy a fönti három latin szó kíséri, kísérti mindannyiunk életét. Azoknak is (a döntő többségnek), akiknek ez semmit, vagy éppen hogy mond valamit.

A városnak és a világnak – szól az áldás és a figyelmeztetés.

A világnak inkább áldás, a városnak inkább figyelmeztetés.

Nyers formában a magyar nyelvi, kulturális környezetben is képződik ebből következmény, legalább is évszázados: népi vs. urbánus.

És ezt belengi két erőteljesen hullámzó elvont és gyakorlatias szubsztancia a magyaroknál: a függetlenség és a szabadság.

Én ezekből a megközelítésekből, no pláne személyes életút élmények göröngyein vizsgálom Orbán Viktor kísérletét, mint egy élve boncolt.

A kísérlet

Amikor Tellér Gyula szociológus a 2006-os országgyűlési választások után frissíti „fehér könyvét”, amely igazából esszék, tanulmányok összegzése, Orbán Viktor és a legszűkebb tanácsadó köre számára végleg világossá vált; ha megszerzi(k) az alkotmányozó többséget, az 1989-1990-es alaptörvényt kukába kell dobni. Semmire való, nem csak helyi, hanem nemzetközi apanázsú urbánus körök jól megfontolt érdekeinek, és egyéb iránt a bennszülöttek hülyének nézésének gyűjteménye. Működésében korlátozott, globális erőcsoportok által ugráltatott állam jogi tákolmánya. Ebből a justiciánus alapból a független magyar államiság politikai-gazdasági ideája levezethetetlen.

Merthogy Orbán Viktor feszítően ellentmondásos intellektus: idealista racionalista (terminológiai copy rigth fenntartva), nem pusztán nacionalista.

2010-ben eljött a pillanat, amikor – és nem érdemes elfeledni, hogy a balliberális elitek korábbi grasszálásának (élükön Gy. Ferenccel) „köszönhetően” – Orbán Viktor ölébe hullik az alkotmányozó hatalom.

E sorok szerzője idealista, és akkor abban bízott, hogy lesz bátorság a Fidesz elnökében, és az alkotmányozással párhuzamosan kezdeményezi az EU-s szerződéseink fölülvizsgálatát, újratárgyalását, és Norvégia-Svájc mintájára egy új magyar-EU viszony alapjainak letételét.

Erre vagy a politikai „timingolás” vagy a bátorság, vagy az európai ambíciók, vagy legyünk megengedőek: a rendszerépítés számos feladata, fáradalmai miatt nem lett semmi.

Nagy, történelmi hiba volt, és bár a megszületett alaptörvény legalább valamennyire gyógyír a Magyar Királyság 1944-es jogi és társadalmi szőnyegbombázása után, mérsékelten keserű szájízzel éltem meg a 2010-2012-es éveket.

Kárpótoltak a magyar Kárpát-hazát újjáépíteni akaró szándékok, joghelyek, szimbolikus és gyakorlati döntések, új nemzeti hálózatok kiépítése stb.

De különösen 2026 kora nyarától visszanézve elszomorít, hogy az egyik lényeges kísérleti lehetőség, vagyis, hogy kiszálljunk a lyukas hajóról, az Európai Uniónak nevezett valamiről, nem lett napirend.

Ezért az Orbán-rezsim tőlem fekete pontot kapott éppen a születése pillanatában.

Látásom szerint a kísérlet részben ezért lett sikertelen.

Hétköznapi örömök, oktalan hercehurcák

Az Alaptörvény elfogadása, a rendszer berendezkedése életkoromnál fogva – már akkor sem – lepett meg. Mindenkiből előbújt a lojális hazafi, főleg, ha érdekeit, előmenetelét, és természetesen gazdasági érdekeltségei útjait kellett egyengetni. Lakonikus maradtam, ha már a számomra lényeges történés elmaradt, és ahogy visszatekintek éppen egy új szerződéses feladat foglalt le,

a balliberális urbánusok sírámai hidegen hagytak, ahogy a mai tévelygő örömük is.

De egy váratlan történés, és a saját innovációm beemelt a NER-színpadának szélére. A javaslatomra szolidaritást vállalt a szerződött partnerem Budafok-Tétény önkormányzata egy székelyföldi településsel, amelyet a megszálló román hatalom azért vegzált, mert kitűzték a polgármesteri hivataluk homlokzatára az akkor a szélesebb, de még a szűken vett közvélemény előtt is alig ismert székely zászlót.

Miután a ’80-as évekbeli tinédzser koromat leszámítva – és azóta kivált – nem voltam akcionista, semmilyen aktivista, távol tartom magam az efféle baloldali bomlasztástól, mégis egyfajta mozgalmár lettem.

Jött a médiaérdeklődés és a meghívások, az érdeklődések – fölteszem – a világ számos számottevő titkosszolgálatától, de hál’ Istennek a stratégiai nyugalom és a különböző napilapoknál nemzetbiztonsági tudósítóként, „szakértőként” szerzett tapasztalatom megóvott attól, hogy „jégre menjek”. Azóta sincs „okos telefonom” (és nem is lesz), és ha nem lennék olyan élvetegen lusta, utánajárnék, hogy mely szervek hallgatnak le jelenleg is. Nagy sztorikat tudnék előadni, kifejteni alátámasztva, de nem érdekel. Elszórakoztat, ahogy Hamvas Bélát vagy Haraszti Miklóst a gyári meló.

Ha lett volna a NER-nek három T-betűje (mint ahogy nem volt, aki mást állít oktondi): én a tűrt-éppen támogatott kategóriába lettem volna.

Mindezt csak azért, mert

nem akartam a „székely zászló-hullámból” karriert, nem is értették a körülöttem lévők, ma sem értik.

Viszont a zöldszemű ördög, a féltékenység, nagy úr, emiatt nyírtak, de kinyírni nem sikerült, és nem lenne elegáns, ha ezekre az ügyekre is kitérnék, bár a NER-gyűlölők élveznék. Van elég, amin élvezkedhetnek.

A székely zászló ma is ott lobog a magyar Országgyűlés épületének homlokzatán, persze ott van nem messze az újszovjet is. Ezt a meccset kihoztuk X-re.

Forró témák: homofóbia/gender, migráció, korrupció

Aki valamennyire ismeri az elmúlt 2000 év európai, és az ebből nagyjából 500 éve születő – épp most teret vesztő/alkonyuló – Nyugat történelmét, annak rendszeresen szembejönnek ezek az ügyek így-úgy.

A homofóbia/gender (LMBTQ+/feminizmus+++) és a migráció ügyében elkötelezetten támogattam volna a NER-t, ha nem túlságosan „liberális”, és világosan kifejti az éppen mikrofont kapó notabilitás, hogy ezek az ügyek nem a személyes szabadságjogokról szólnak, ahogy azt a lyukas hajóról exponálják, hanem a létezés valódi világnézettől független fundamentumairól.

Természetesen ezekben az ügyekben óriási a nyomásgyakorlás gyakorlatának korrupciója.

Ha átülteted a jogrendbe azt, amit nem szeretnél, kapsz érte pénzt, ha nem, még azt is elvesszük, visszatartjuk, ami jár. Így megy ez.

Evola, Eliade, és a számomra forrásként számontartott egyéb gondolkodók, hogy a szakrális kibocsátóktól ne is citáljak, világos vonalat húztak. Otthon azt csinálsz, amihez kedved van (legfeljebb elkárhozol), de a közösségedet óvd meg mindettől, mert még a végén „divat” lesz, és elsöprik a bárhonnan jött jövevények, akik kompakt archaikus közösségben élnek.

Most Nyugaton ez van.

Ez lett az EU-s politika egyik tengelye, korbácsa. Szórakoztató történelmi kísérlet, de a magyarok maradjanak ki mindebből, legfeljebb apró kompromisszumok beleférnek.

És akkor itt összeérnek az általam fekete pontot érő, rossz kedvet okozó NER-es szálak.

Kesztyűs kézzel bántak a genderistákkal, belementek az EU-t velejéig átható korrupciós ideológiailag zsarnokoskodó rezsimjébe. Vendégmunkás-kvótával (részben szükségesen), apró alkukkal, amit senki nem lát, darálódott a szememben a rendszer.

Erre biztosan azt mondaná Orbán Viktor és alávetettjei, hogy minden okkal volt, mindent megtettünk, de nem ment, majd tömegesen engedték ki a börtönökből az embercsempészeket, hogy apró tüskét szúrjanak a korrupt EU-s rezsimbe.

Hát ez nem tetszett. Sem az előadás módja, sem a gyakorlata.

Miután annyira vicces, de hatékony a korrupció-kampány, mint fő vád Orbánékkal szemben, ezt elpoénkodnám, de nem tehetem, mert tényleg szórakoztató.

Orbán rendszert épített, és ne legyen kétsége senkinek, a gazdasági szereplők itt maradnak, nem kerülnek börtönbe,. Mint ahogy a nagy német – és francia vállalatok vezetői sem, akik évtizedek óta minden versenytárgyalást megnyernek mindkét országban, persze, hogy tiszta és „kegyetlen” versenyben. Ha, ha, ha.

Ráadásul, a háború

A fentiekben értekeztem a személyes szerepemről, a székely zászló innovációról.

2013-2018 között annyi konferencián és egyéb találkozón vettem részt, hogy se szeri, se száma, de egyet kiemelek, a tanulság kedvéért.

Minden ősszel a mai Morvaországban, Austerlitzben a napóleoni háborúk idején lezajlott nagy, történelmi ütközet emlékére több ezer hagyományőrző „újrajátssza” a csatát. Mindenfelől jönnek néző népek tízezrével, természetesen a diplomáciai hadak is felvonulnak.

Pezsgőzés közben arról értekeztem a Prágába delegált francia katonai attaséval, hogy Oroszország megregulázza Ukrajnát, ha nem térnek észhez, ha a kijevi rezsim nem hajol meg. Nevetett. Az orosz, egyenruhás, sok csillagos tányérsapkás hümmögött, majd odajött, karon fogott és megkérdezte, honnan veszem ezt. Mondtam, nincs b-verzió.

Két hét múlva meghívott egy pozsonyi biztonsági konferenciára. Kíváncsiságból elmentem, ahol öt liter vodka-pezsgő és miegymás mellett faggatott, de kinyögte: