Számomra az élet valamennyi területén, akár közéleti (közösségi), akár magánéleti szempontból gondolom át, minden korban, minden területen a szabadság kérdése, megélése központi kérdés volt.
A magam eszközeivel, lehetőségeivel igyekeztem gyakorolni a saját életemben, de ugyanolyan fontosnak tartottam azok számára is biztosítani, akik esetleg szakmailag hierarchikusan, vagy az életkoruk függvényében nekem voltak alárendelve.
Fordulópontot, biztonságot jelentett 2004. május 9., az Európai Unióhoz való csatlakozás, ami 2007. december 21-i schengeni övezet kiterjesztésében csúcsosodott ki. Akkor úgy éreztem, hogy eljött az igazi szabadság kiteljesedésének a kora, még akkor is, amennyiben igazodni kellett számunkra szokatlan uniós szabályokhoz. Ez minden közösségben így van; alkalmazkodás, egyeztetés, konszenzuskeresés, a javakhoz hozzáadás, azokból részesülés. Mindebből következik, hogy az egyik nagy félelmem az uniós tagságunk esetleges megszűnésével volt kapcsolatos.
A 2010-ig tartó belpolitikai hangulat (nem akarom részletezni, ismert mindenki előtt), kiemelve a szoc. kormány dilettantizmusát, az SZDSZ- el való közös kormányzás „zökkenőit”, amit a fideszes ellenzék könnyedén tudott kihasználni – a fidesz 2/3-os győzelmének a szorgalmazása, támogatása, a szükségességének megerősítése ismert elemzők, közéleti személyek által – ekkor kezdődött a rossz előérzetem, a szorongásom.
Számomra előre vetítette, hogy ennek nem lehetnek jó következményei.
Ez nem volt véletlen, mert már felnőtt koromban éltem át az úgynevezett rendszerváltást, figyelemmel kísérhettem a régiek megváltozását, az új szereplők (pártok) feltörekvését, saját bőrömön érezhettem ’98-2002 között az első fideszes kormányzás összes hátrányát, az egyes társadalmi csoportok háttérbe helyezését.
A 2010-ben bekövetkezett 2/3-os győzelem után elég gyorsan érzékeltem, hogy ennek visszafordíthatatlan negatív következményei lesznek. Számtalanról írhatnék, de mégis kiemelem azt a bűnt, amit a társadalom elbutítására követtek el. Nem akarom részletezni a mindenki által ismert eszközöket, intézkedéseket, de utalnék a média kisajátítására, ez minden területen megtette hatását, ami hozzásegített a „kettészakadáshoz”, orientálta a valós tájékozódást. Ez családilag is érintett, ezáltal veszítettem el hozzám addig egy gyerekkorától közelálló családtag szeretetét, ami pillanatnyilag visszafordíthatatlannak látszik.
Személyes veszteségnek éltem meg, hogy elloptak az életemből 16 évet, amit tartalmasan, hasznosan, élményekben gazdagon élhettem volna át.
Egészen konkrét veszteség ért az egészségügy szétesése következményeként egy nagyon közeli hozzátartozóm elvesztése miatt.
2010 óta az állandó frusztráltság állapotában éltem, ahogy folyamatosan érzékeltem, láttam az emberi kapcsolatok szakadását, főképpen a barátságok megszűnését. Ez is egy olyan terület, ahol személyesen kellett megélnem, hogy több évtizedes barátságaim romlottak meg. Hihetetlenül rosszul éltem meg a hazug propaganda hatásait, a tehetetlenséget, hogy nem tudom gondolkodásra késztetni közeli, távolabbi ismerőseimet.
Mind abból, amit leírtam összegezni lehet a teljesség igénye nélkül. Hogy számomra melyek azok az alapvető emberi értékek, amelyek az elmúlt 16 évben, csorbultak vagy elmúltak.
Zs.